"Nehéz mosolyt színlelni, miközben úgy érzed darabokra hullsz..."

   Eltiporva, megalazva. Rossz amikor az embert nem értik meg, sőt mégrosszabb ha olyan dologert szenved ami szerinte normális. A veszekedések után mindig úgy érzem magam, mint egy lábtörlőt, főleg most. Engedtem, h lehorjdal, megalazzal csak azért h megkönnyebbülj. De szerintem ennyire még nem éreztem rosszul magam, amióta együtt vagyunk. Elitelsz, ahogy mások is elitelnek. Minden egyes szóért, tettért elitelnek, megvetnek. Ez a kapcsolat olyan mint egy nadrág, ami folyamatosan csak kopik, egészen addig amig ki nem szakad. Mindig is voltak és lesznek rossz akaróink, akik rasegitenek a szakatt nadrág létrejöttéhez. Te tudsz engem a legjobban megbántani, amugy én meg sokkal elnézőbb vagyok, mint te. Nálam nincs betelve a pohár, mert akarhanyszor kimondom h mi bajom van, az ugy lassan el is mulik orokre, és nem emlekszem a rossz dolgokra, mert nagyon szeretlek. Soha senki nem állt ennyire közel hozzám, mint te ezért is harcolok ennyire érted.    Jól tudod, h te vagy a másik felem, soha nem akarlak elengedni, nagyon ragaszkodom hozzád, mint még soha emberhez. Kicsit hülyének érzem magam, inkább még gyereknek aki bután szeret, és őrülten. Nem fél a csalódástól, vakon megbizik. Tudom, h akkorát fogok esni, mint még soha, de most annyira nem érdekel mert biztonságban érzem magam, de lassan kicsuszik a talaj a lábam alól, és akkor nem tudom mit fogok csinálni, legfeljebb bezárkozom, mint eddig. Azért fogok nagyot koppani, mert mindent beletettem ebbe a kapcsolatba, szívemet, lelkemet. Továbbá azért is, mert ilyen vagyok. Hogy milyen vagyok? Mindenki szerint rossz, nagyon nehéz szokással, és még azt látom, h olyannak tartanak aki képtelen bármire is, kicsi és jelentéktelen. Önző, nagyképű, beképzelt, akaratos, barátságtalan, aki nem tud alkalmazkodni, aki bolhából elefántot csinál. Igen ezt gondoljátok rólam. Eléggé nagy önbizalomhiányban szenvedek, már szólni se merek lassan, ne h az is baj legyen. Reménytelen egy eset vagyok, ne szeretem magam, és lassan senki sem fog.

 Itthon vagyok, de nem sokaig, hiszen jön az okt. 1, vagyis jön a másodév:) Nem tudom, h féljek-e vagy esetleg várjak?! Új lakótársakkal kezdek, a régiek tovább léptek, csak 1maradt közülük, de most már jobb a kapcsolatom vele, mint azelőtt viszont nem akarom elordibalni. A régi szobatársam megutaltam, biztos ez szokott történni azokkal akik ellentétes személyiségek, és össze vannak zárva. Én régebb nem ilyen beképzelt, nagyravágyó, önfejű, makacs lány. Most ezt mind dühömből irom, mert nagyon felmérgesitett. Azt hiszi h ő .... a spanyol viaszt, csak azért mert elköltözött és kapott egy jobb, de szásszorta dragabb lakást. Attól még nem kell feszedezni, hisz ez nem jogosit fel semmire. Foleg arra nem h gazdag vagy, mert otthon vehet fel a mocsok, ha itt kinyugolodtel. Bocsánat ez túlzás, csak dühös vagyok hisz nem jobb senkinel, ő is csak egy normalis ember mint más. Sosem értettem, h azért mert nagyobb az IQ-ja attol nem tökéletes, mások meg másban jók. A puszta ész nem minden, mivel nem jár vele a szépség, a kedvesseg, a szeretet, a barátságosság. Az első benyomás nem mondja meg, h milyen lakásba laksz, és h milyen sikeres vagy/leszel. Ideje felnőni, hisz a tündérmesék nem léteznek csak a képzeletünkben és a valóság ennél sokkal másabb. Anyuci szoknyája alól még mindig nem bújtál ki, ezért komoly tapasztalataid sincsenek. Nem vágysz a család meleg szeretetére, csak állandoan a tökéletes karrier, ami siman befuccsolhat, hisz ez még csak a kezdet. Ne haragudj, de te még csak egy 20éves gyerek vagy, aki csak dicsekszik az uj, és meglévő dolgaival. Bánom h 1évvel ezelőtt összeköltöztünk, nagyon megbántam. Túl sok titkomat osztottam meg veled, a lelki társamnak hittelek, de tudom h nem az vagy. Mindent amit megosztottam veled, elfogod mondani másoknak, hisz nem tudod, h milyen az igazi baratsag, vagy lehet h tudod, de akkor meg a titoktartas nem megy számodra. Nem kivanok neked rosszat, hisz nem akarok rossz lenni, pedig irigy vagyok rád egy kicsit, de ezt te váltottad ki belőlem, persze akarattal. Nem vagyunk egyformak, de nem szép tőled, h kihasznalod az ismert gyenge pontjaimat.

Kivanok neked szép és sikeres egyetemi éveket, még akkor is ha dühös vagyok, mert tudom h ez mulandó.

Sziasztok,

Hát újra itt, már egy hónapja itthon vagyok, és sokat terveztem h írok, de nem jött. Higyjétek el, h sok élményem volt, és sok gondom is, persze ezek mindig minden dolog mellé társulnak. Kezdjük hát az elejétől... volt 3hetes gyakorlatom a kórházban. Tudnék róla rosszat és jót is írni, de úgy döntöttem, h csak azt írom le, ami megfogott vagy talán ami lényeges volt számomra. Eléggé fura érzéseket váltott ki belőlem, rájöttem h ez a való élet, h muszáj felnőni, vagyis én azt érzem, h kezdek de még rengeteg dolgot kell megtanulnom, amig felnőtté válok. Még egy gyerek vagyok sok szempontból, mondjuk már az agyam rég felnőtt, de én még hozzá nem. Milyen fura..... Mindig menedéket keresek magamnak, aki legtöbbször egy személy, csak egy csendes szoba. Annyira nem vagyok még önálló, annyira törekszem és olyan sokszor seggre esem. Még túl kicsi vagyok ehhez a világhoz, annyi minden jár az eszemben, annyi mindenről írnék...
Tudjátok sokszor elgondolkoztam, h milyen jó volna elmenni egy pszichológushoz. Kíváncsi vagyok, h mit mondana rólam, és h mit mondana ezekről a gondolatokról, érzésekről amelyek így bennem kavarognak! Majd talán egyszer... Továbbá sok embert ismertem meg  a kórházban, és rájöttem h nagyon szeretem, szeretek ott lenni. Na jó persze voltak nagyon rossz napok, amikor szívem szerint elfúttam volna, ott hagytam volna az egészet, de muszáj volt maradni. Láttam, h egyes emberek mennyire küzdenek az életükért, de láttam olyat is, akik csak ugy eldobjak maguktól, vagyis szebben kifejezve nem akartak harcolni, nem érdekelte semmi, neki mar mind1  volt, ahogy egy ember mondta. De az orvosok megvetendőek egy- egy szempontból, hisz néhány pácienssel úgy bántak mint nem tudom mivel....tehát egy kicsit büszkének mondanám okét, talán egyeseknek fejükbe szállt a dicsőség. Rossz szemmel néztem ezeket, és ilyenkor csak az járt az eszemben, h remélem és majd észreveszem magam és nem válok ilyen emberré.

Nemsokára itt van a pótszesszió, most csak arra tudok gondolni...félek, muszáj megcsinálnom a 2 elmaradt vizsgám, hisz nem akarok újra tandíjason lenni...most már nincs aki szponzoráljon. Tudom, h még van 1 hónap, de akkor is amíg nem leszek itthon sok minden fog történni nélkülem..:( Nem akarok lemaradni....