Minden hétfő reggelem korán keléssel kezdődik, persze mi miatt is kelnek hajnali 4kor? hát tanulni. Hétről-hétre szembesülök azzal, h én milyen buta vagyok. Azokat a dolgokat amiket megtanultam, már kezdem elfelejteni, tehat eszmeletlenul gyorsan törlődnek a hasznos informáciok a fejemből. De miért? hisz mindenikre szukségem volna. Sőt szembesülök még a nyelv tudásom szegényességével, ugy román nyelvből, mint angolból és még a magyarból is. Túl szegény a szókincsem minden értelemben,pedig annyira szeretnem magam egy szinttel feljebb helyezni a rang listan. Rettegek attól, h ilyen IQ-val és aggyal nem leszek jó szakember. Még rengeteg tanulni valom van, de már most ugy érzem h inog alattam a talaj.Bizonytalan alapra épitkezem. Buta vagyok, sajnos tényleg igy van. A csoporttársaimmal szemben a lehető legkisebbnek értem magam nem csak kulsoleg, de belsoleg is. Kb. ugy néz ki mintha én magolnek, pedig nem, probalom ésszeruen, logikusan felepiteni a dolgokat, de neha mintha ebbol a felepitett falbol kiesne par elem, pár tégla. Ennek csak az lesz a következménye h összedöl a fal, h egy nagy kaosz lesz a fejembe.

Tehetetlennek érzem magam, logikatlannak, gyengének.

   Egy új hét, egy új nap és persze egy újabb gond a szivemben. Azt hiszi az ember néha-néha h már minden érzést amit egyszer tapasztalhatott a barátsággal kapcsolatosan, azt már érezte. De higgyétek el, h ez nem igy van. Most egy olyan érzés tört rám, amelytől frászt kapok, amelytől azt érzem bedilizek és menekulni akarok ettol a helyzettől, ettől az érzéstől, nyomástól ami rám nehezül. Itt vasarhelyen ugymond sikerult szerezni par baratot, de kozuluk egy egy picivel kozelebb all hozzam. Most viszont ő az aki ezeket a borzaszto erzeseket kivaltotta belolem. Nem várt viselkedesi formakat tapasztaltam, amelyek nagyon letaglóztak. Csak kattog az agyam, h mit kellett volna maskepp csinalnom, és néha ugy visszafutnek vlmit kijavitanek. Én nem latom magam annyira hibasnak, viszont most vizsga idoszakunk van ez persze kiborit mindekit. Engem is, csak én nem olyan formaban mutatom ki, h elkuldok masokat vagy olyan eltaszito magatartast mutatok. Allandoan azt ereztem a hetvegen mint aki csak a terhere van, mint aki egy plussz porszem a szemebe amit el kell torolni hamar, h legyen tiszta minden. Tényleg én csak egy porszem lennek, és ennyire nem szamitanek?!  Ma persze ismet kozombesseget kaptam, persze a hetvegenek tulajdonitottam, h sokat voltunk egyutt. Most egy kicsit elakarom zarni magam tole, h esetleg minden ok legyen. Nem tudom de en ilyen stresszes helyzetekben a baratokbol meritek erot, nem h pont eltaszitsam, elkuldjem oket. Persze mindenki mas, mas erzesekkel, tettekkel, tulajdonsagokkal. Nehéz az élet, foleg ha kicsit egyedul erzed magad, mert nincs mellett senki sem, senki olyan baratnő akivel igazan megbeszelhetnel mindent. Akik voltak, azok itt hagytak, elmentek....

Most egy kicsit darabokban vagyok. Eszméletlenul rossz napom volt, ugy erzem magam mint egy babu, akit rancigalnak jobb s balra. Most csak az jár a fejembe, h itt akarom hagyni az egyetemet, kezd ismet elegem lenni mint pont egy éve. Alig kezdodott meg s maris kikeszit, maris kiborulok mert akkor ez a teher rajtam, és annyira szerencsetlennek erzem magam. De az is vagyok, minel jobban kudok annal rosszabb ez az egesz. Nah nem baj lesz vlmi. Komolyan belebolondulok ebbe az egészbe, h lehet egy egyetem ennyire... nem tudom ezt egy szoval kifejezni. Katasztrofalis ami itt van, es amit az emberrek muvelnek, mintha neha allatok lennenk. Régebb barcsak gondoltam volna kisebbet, és megelegedtem volna egy noverivel, ami ehhez kepest konnyu. Sőt meg annal is lazabb. Miert kellett megnehezitenem az eletem?