2010.03.01. 15:15
Vers
Temetésen... A világ legszomorúbb dolga a temetés, Ott állni a koporsó mellett s nézni a halott testét, Oly nehéz az elbúcsúztatást sírás nélkül kibírni, Egy szívből jövő könnycseppet sem ejteni. Mindenki fekete, gyászoló ruhában A szemük kisírva, arcuk sápadtan. Az emberek tekintete a halott testre "szegeződik" Mely már rég kihűlve lassan elenyészik. A búcsúztatás vége fele a koporsót lecsukják, S soha többé még a rokonok sem látják. Elhangzik egy idézet: "El sem búcsúztam tőle" S ekkor kitör belőlem a sírás. Eddig bírtam, de most már... A belső világom tükörként törik össze, Mert tudom, hogy soha többé nem lehetek vele. A koporsót beleteszik a földbe, A pap elmond még egy imát érte. S azzal földet dobnak rája, Nagy nehezen ott hagyják magára. A lelkem egy része meghalt, Amelyet tatám vitt el magával Nagy űrt hagyva sok ember szívében, De sok nagy dolgot ért el egész életében. | ||
Mezei Enikő Ehhez a versemhez, még annyit fűznék hozzá, hogy: Nyugodjál békében TATA! hiányzol és szeretlek! | ||
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://enimez.blog.hu/api/trackback/id/tr11799869
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
blog teszelo 2010.04.03. 18:30:16
Kifejező vers lett. Tiszteletem.
ui: nem pont ehhez a poszthoz tartozik, de ha lehet fekete háttér mellé ezt a betű színt használd, mert ez nem üt el annyira. A zöld meg rikító pink... stb vakíto.
Jó blog, olvaslak. :)
ui: nem pont ehhez a poszthoz tartozik, de ha lehet fekete háttér mellé ezt a betű színt használd, mert ez nem üt el annyira. A zöld meg rikító pink... stb vakíto.
Jó blog, olvaslak. :)