Hát blogoljunk ha megint ránk tört a keserűség.

 Péntek van, és én kuksolok a könyv mellett. Persze csak csiga "lépteket" teszek meg, közben mindenhol jár az eszem csak itt nem. Főleg azért nem megy, mert románul van és egy halom gond nyomja  a szivem, mely a nagy lüktetésével nem hagyja az agyam nyugodtan koncentrálni. Pillangók repdesnek az egész tápcsatornámon keresztül. Elég stresszes ez a helyzet. Máris elmagyarázom miért! Hisz teljesen nyugodtan kellene lennem, jön a hétvége, még egy hét van a következő tudás felméréséig, s mégis... Nos hát kellemesen kezdődött a nap, igaz egy kis zsörtölődéssel, ami a kevés alvásomnak tudható be. Elég kellemetlen az ha az ember egész éjszaka rosszat álmodik, és minden két órában fel kel, hát bizony ez is a stressznek köszönhető. Szóval visszatérve elmentem az óráimra. Itt jött a csavar, h összevesztem VELE. Hát igen, hihetetlenül enged szenvedni egy egész napot át, anélkül, h nyugodtan megbeszélhetnénk. Mondjuk már meg kellene szokjam, hisz minden hétvégém rámegy a sok veszekedésre,és igy nem tanulok olyan nagy intenzitással. Látszik is. Ismét én a vagyok a gond okozója, mert állítólag nem tettem meg egy "aprócska" szívességet. Az én helyzetem viszont nem látja át, nem érti meg és én csak egy nagy fekete folt vagyok ilyenkor a szemében. Kompromisszum ez a megoldása mindennek. Most ez hiányzik. Persze baromira kiakaszt, és megkínoz ez az egész helyzet, ami nem hagy tanulni. Sírógörcs, sírás a fájdalom enyhítője, de az a baj, h csak egy kis időre. Vissza-vissza tér és enyhít. Tanulnom kéne és mégis nem megy, stresszes vagyok és nem megy. Félek amiatt is, hogy ismét mit kapok a fejemre azért amit nem teljesítettem. Mindenki kedvében járni ez ami a trendi. De nem lehet 100%-ban mindenkinek úgy teljesíteni, hogy megfeleljen. Félni a másiktól, csak azért mert nem tudjuk, hogy milyen szép jelzővel fog majd illetni, és mennyire fog lehordani. Ez még gyerek koromban itatódott belém. Édesanyám állandóan megszidott, ha vlmit nem csináltunk meg, vagy nem úgy csináltuk, vagy rosszalkodtunk és olyankor annyira féltünk attól, hogy mi lesz hogyha majd hazajön hogy teljesen belénk rögzült és most érződik a félelem. Görcsben áll a gyomrom, emiatt a sok idegesség miatt vagy cukorbeteg vagy szívinfarktus lesz a vége. Persze csak a vége fele. Ez a szakma amúgy is azzal jár idegesség, stressz, fáradtság, pontosság, józan ész.

Még kb. 3-4 hét itt a kemény harcok világában. Azért is mert itt az egyetemen álladóan kell küzdj, tanulj, harcolj azért h bent maradj, h ne ismételj, hogy mások büszkék legyenek, hogy tapasztalj és hogy légy vlki.

  Már három éve, h köztünk vége mindennek, és még mindig veled álmodok. Egyik bejegyzésemben már írtam erről, és utána úgy abba maradt az álmodozás. De néha még mindig visszatér, és nem értem miért, hisz én lezártam.

  Ma eltörött a tőled kapott kulcstartó. Ez is a végét jelenti, mert már többet nem hordom. Nem jutottál eszembe róla, csak azért hordtam mert ez talált a kulcscsomóra. Jó volna, sőt szeretném ha kimaradnál az álmaimból. Mindenhol csak úgy jelensz meg mint egy "árnyék". A sarokban húzódsz meg mindig, és nem beszélsz, csak némán "lesel" rám. Zavar. Egy volt fiúm sem zaklat, csak te vagy az egyedüli kísértőm. Szeretném letudottnak ezt az egész furcsaságot. Legyen vége!