Napról-napra szembesülök magammal. Pontosabban a rossz tulajdonságaimmal. Utólag bánom, h úgy cselekedtem, vagy úgy döntöttem, s mindig másképp csináltam volna. Emiatt torom magam, szomorkodom. Néhány ember nem érdemli meg, h így bánjak vele, sőt senkivel sem kellene így bánjak. Egy önző, magának való ember vagyok, aki kihasznál másokat. Olyan nehéz ezt ide leírni, de ez tényleg így van. Úgy szégyellem magam, és mégis olyan tehetetlennek érzem magam. Van egy nagyon jó ember, aki mindenhova elvisz, ha megkérem, meg aztán fizet nekem, meg minden. Ezért is már pletykák kezdődtek el. Nagyon jó fej, és sokszor úgy tekintek rá, mint a legjobb barátomra, vagy mint a testvéremre. De sajnos ő nem igy van ezzel. Én sokkal fontosabb vagyok neki:-<. Ez egy részből persze jó, de másrészről én úgy sajnálom, és úgy utalom emiatt magam. Nem érdemlem meg én ezt. Nem akarom kihasználni, túl jó a szíve ahhoz. Ötletem sincs, h mit tehetnék, de olyan kényelmetlenül érzem magam, és szégyellem is. Ki vagyok én, h ezt teszem?! mit teszek?! az az igazság, h én sem tudom....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.