Néha muszály megbíznod a vadidegen emberekben, mert általuk tudsz csak elérni oda ahova szeretnél. Az utóbbi időben folyamatosan ezzel találkoztam. Olyan emberekkel beszélgettem, akiket életemben sohasem láttam, és mégis bizalmat kellett feléjük tanúsítsak, persze az ő részükről is kaptam. Most viszont egy emberben reménykedem, várom a válaszát, de nem még mindig nem kaptam meg. Folyamatosan töröm a fejem, hogy most mi van?! Eléggé függök tőle, szükségem van a segítségére de nagyon....

Amikor az ember rájön, h mit is akar kezdeni magával a jövőben, akkor nem csak a hatalmas érdeklődéssel találkozik, hanem a háttérben levő hátrányokkal, nehézségekkel is.

Én eldöntöttem vlmikor réges-régen, hogy én orvos akarok lenni. Nem tudom honnan jött ez az ötlet, csak úgy jött. De nem voltam meg olyan túl határozott, h ezt meg is valósítsam, csak tervbe volt. Eljött ez az év, amikor véglegesen el kellett döntenem, hogy melyik egyetemet választom. Hát gondoltam h ha mar egyszer orvosi pályán gondolkodtam, akkor miért nem mennek el?! Hát elmentem, bejutottam, de nagyon megszenvedtem érte. Addig lelkes voltam, izgatott, és úgy éreztem, hogy nekem ezt kell csinálnom. De jött a felvételi, meg az ezt követő siker+ sikertelenség, csalódottság. Ebben időszakban sikerült az egyetemnek, pontosabban az ott dolgozó emberek által meghozott bizonyos döntéseknek az elkeserítése, elszomorítása, következménye, vagyis az h teljesen elvegyek a kedvem ettől az egyetemtől, és elbizonytalanítsanak. Aztán mégis ide mentem, mert azért kiakarok tartani a nagy tervem mellett. Rájöttem h rengetek akadállyal kell megküzdenem a célom eléréséért. Csak az a baj, h egy kicsiket elbizonytalanodtam, hogy én tényleg akarom ezt? Egyik felem akarja, a másik pedig bizonytalan. Jövő héten már kezdődik is az egyetem. Úgy félek, mint egy kicsi gyermek. Szó szerint rettegek mindentől, nem tudom mi lesz így velem... Muszáj elhatároznom magam, és határozott kell legyek, és magabiztos, de most még nagyon félek...