Nos hát, azt hiszem, h ideje volna visszaállni a régi kerékvágásba. De először jó volna megnyugodni, és kipihenni magam. Egy baromira nehéz időszak áll most mögöttem, sok sírással, idegeskedéssel, félelemmel, bánattal, meg minden mással. Tudjátok nem mennék vissza egy kicsiket sem. Sokat kínlódtam, és mertem nagyot álmodni, és hát bejött. Bejutottam oda ahova szerettem volna, de ezért kőkeményen megszenvedtem. Ezalatt a nehéz időszak alatt megtapasztaltam, h milyen felnőttnek lenni, hogy kell viselkedni bizonyos helyzeteben, ugyanakkor hatalmasat csalodtam az világban, az országban, a városban,..... az emberekben. Éreztem magam eltiportnak, kicsinek, és nagynak. Éreztem magam nagyon rosszul, és kevésbé jól. Megismertem magam, csalódtam magamban, mert nem a jó oldalam mutattam meg, hanem a rosszat. Rájöttem pár olyan dologra, amit szégyellek, és hülyének és szánalmasnak tartom magam. Nem így kellett volna viselkednem néhány helyzetben. Sajnálom. Bocsánat. Újra az az ember akarok lenni, aki voltam. Aki hitt, aki szeretett, aki kedves volt, és mosolygós. Persze ehhez is idő kell, és türelem. 100 meg 100 dolog jár az eszembe, és olyan nehéz ez az élet számomra. Nagyon nehezen viselem, és folyamatosan kapom az ökölcsapásokat. Nehéz újra meg újra felállni, és mosolyogni, hogy persze jól vagyok, holott nem. Még mindig nem vok jól. De legalább mellettem van vlki:). Tudod te vagy a legfontosabb ember számomra, nélküled elvesztem volna eddig. Köszönöm a megértést, és a türelmet. A szerelmed segített engem mindvégig, és ahogy telnek a napok félek, nagyon félek attól, h elveszítelek. Pedig érzem, h veled akarok lenni minden percben, most és mindig. Te egy olyan ember vagy, aki miatt tényleg érdemes élni, és aki látja, érti minden egyes gondolatomat. Aki mellettem van még akkor is amikor hisztis vagyok, amikor rossz kedvem van, és akkor is amikor nagyon szeretem. Már sokszor elmondtam, leírtam,hogy nagyon szeretlek, de készülj fel, hogy még 100xor megismétlem, mert tiszta szívemből szeretlek téged. Felek a jövőtől, félek attól, h másoknak sikerül közénk állnia, pedig ezt nagyon nem akarom, és nem is engedem, de mégis nehéz. Lelkileg hasonlóak vagyunk, hasonló a gondolkodásunk, hasonló a viselkedésünk, és érzem, h világéletemben mindig is egy olyan személyt kerestem mint te. Köszönöm, h vagy nekem, és mellettem vagy. jó volt ez a 7hónap, és remélem, hogy soha nem lesz vége ennek a szuper kapcsolatnak:)

Egy kicsit elkalandoztam, mert ahogy írtam rengeteg dolog jár az eszembe, és egy részét, most muszáj kiírjam, mert hanem megbolondulok. Mostanában megismertem közelebbről, azokat az embereket, akik eddig körbevettek engem, és csalodtam. Rájöttem, hogy egyikük sem mond igazat, és senkiben sem lehet megbízni. Kétszínű, alakoskodó emberek, akik csak a maguk javát nézik. Én nem ilyen emberekre, barátokra vágyom. De ezek mellett muszály azt mutatnom, hogy persze minden oké, minden jó. Nehéz igaz, őszinte barátot találni, idő kell.

Egy másik dolog... jobb sokszor hallgatni, és tűrni, sírni, mintsem meg nagyobbat ütközni. A tegnap azt  a tanácsot kaptam, hogy: "mindenről le kell mondani, ha vlmit elakarsz érni." Ezt egy kicsit túlzásnak vélem, persze van igaz rész benne, de nem adhatom fel azokat a dolgokat, amik eddig életben tartottak. Persze tudom, sok erőre lesz szükségem az egyetemhez, de viszont ehhez egy olyan emberre is szükségem van, aki tartja bennem a lelket. Őt nem akarom feladni, és nem is fogom. Megpróbálom majd úgy rendezni a dolgaim, hogy jó legyen. Újra félelem tört rám a jövőmmel kapcsolatosan. Nem érzem magam készen az egyetemre, nem érzem magam felkészültnek,és úgy érzem ,h képtelen vok kijárni ezt az egyetemet. Kicsi vagyok ehhez....

Továbbá...rossz látni, amikor a saját testvéred ellened fordul, és ahelyett h ebben a nehéz időszakban melletted állna, inkább hátba támad. Ő az aki a legjobban szid engem, veszekedik velem, és mindenbe beleköt. Ő az aki túl okosnak tartja magát, és lenéz, ugyanakkor néha úgy érzem mintha kiakarna használni. Nehéz egy olyan testvérrel, aki szinte ellentétem. De sajnos nincs mit csinálni....

Hát igen, mennyi de mennyi gondja van egy embernek, amelyekkel sajnos meg kell küzdenie, de remélem h kisüt a nap idővel, újra rám kacsint majd az ég, és újra mosolyognak nekem majd a felhők:)